Az egyik nagy álmom mostanában vissza-visszalátogat. Mégpedig, hogy költözi akarok. Nem azért mert itt rossz. Nem. Egyszerűen érzem legbelül, hogy nekem még dolgom van a városban. Igen, tudom ahol most élek is város. És mikor ezt elmondom a barátnőimnek, látom mindenki hülyén néz rám. De a lelki szemeim előtt tényleg látom magam, ahogy ülök és írok. Írok a város közepén lévő lakásom teraszán. Egy teraszon amely a város fölé magasodik. A fiúk suliban és én kényelmesen egy tea mellett a kis laptopomon csak írok. Közben élvezem, hogy süt a nap és hogy szabad vagyok. Szabadság: Azt csinálhatom és akkor amikor én akarom. Nekem ezt jelenti a szabadság. Nem mondja meg senki, hogy épp mikor mit csináljak. Ha úgy jön a ritmus, hajnalban kelek, ahogy sokszor mostanában, és nem szól bele senki, hogy "miért nem alszol?" Persze, a reggeli felkelés necces néha, mert ugye a fiúk miatt időre kell érni a suliba. Aztán pedig már jön a háztartás és a többi napi teendő és intézni valóm. De ha van ilyen éjszakám amikor nem tudok aludni, az mindég nagyon hasznos, azt látom mostanában. Egy , hogy átfordulok valahogy. Ezt még nem tudom megmagyarázni,de új lendületet kapok. Mint egy adrenalin bomba, úgy hat rám. Jobban jár az agyam is és tele vagyok energiával. 

Szóval lakás rendben, hűtő tele, kaja fiúknak benne. :) Mosógép elindítva. Tegnapi összehajtva. Minden csillog! Én ülök a kis terasz foteljében és végre leírom azt ami bennem van. Ahogyan szétnézek a teraszról a víz határtalan messzeségben... De szeretem a vizet. hmmm. Úszni, inni, csak úgy. Az életem! 

Most egy kis kertes házban élek a családommal amibe egy férj is tartozik . Valahol. Messze. Messze, mert már rég csak egymás mellett élünk. ÉS egy márciusi beszélgetésünkben azt találtam kiolvasni a szavaiból, hogy szerinte jól van ez így. Már nem tudnám pontosan felidézni a szavait, de a lényegét úgy értelmeztem, hogy élje mindenki az életét, de a gyerekek miatt maradjunk együtt. Hirtelen, néhány hétig jónak is tűnt ez a megoldás. De amikor hazajövök egy-egy rendezvényről vagy üzleti útról rájövök, hogy ez képmutatás. Képmutatás kifelé és ami ennél sokkal jobban zavar, hogy mit tanítok a fiaimnak. Kell megállapodni? Azt gondoltam, hogy soha nem voltam lázadó tipus. Viszont az a kis belenyugvó sem. Akár mikor visszatekintek korábbi életemre, ott a kettősség jön elő. Mostanában azt gondolom, hogy kisgyermekként nem tudtam mit akarok. Azt mondta nekem nemrég a choachom, hogy egy nő a második gyerek után teljesen megváltozik és akkor kezd teljesen maga lenni. Akkor jön rá, hogy mit is akar valójában. Na nálam ez hatványozottan igaz. Talán azzal a kiegészítéssel, hogy bizonyos tekintetben készültem erre az "ÚTRA" , , hiszen mikor az elsőszülöttöm világrajött és a nehezén túl voltunk (habár ezt időben nem tudnám behatárolni sem mikor volt..), szóval lett annyi időm, hogy volt időm (ami néhány percet jelentett) magamra végre, mindég azon gondolkodtam hogyan tudok mindenről infót szerezni. De tényleg. Kielégíthetetlen információhiányban szenvedtem. Akkor jött az életembe napi szinten az internet.És akkor jöttek a tudatos táplálkozás és az egészséges élettel kapcsolatos lépéseim is. Ez vezetett a mai napig is. Én onnantól vagyok "magamnál"- szoktam mondani. De erről majd kicsit később! :)

Így a mai nap, túl a tegnapi nehéz napon, kicsit már jobban vagyok, de holnapra nem tudom fel vagyok-e készülve...??