Ma rámírt mikor hazaért Párizsból. Ez jó. Váltottunk pár fordulót, de csak egy-egy szavas válaszok jöttek vissza! Kérdem, hogy akkor áll-e a holnapi meghívás? Arra is igen! Felhív miután felszólítom, mondja, hogy fáradt és aludni készül. Holnap hogy akarom. Beszélgetni akarok. Ő nem. Nem kell a feszültség. Nem veszekedni megyek, mondom. (Menjek egyáltalán? ) Ok akkor holnap megbeszéljük hol találkozunk, vagy ide is feljöhetsz ha van kedved. Én oda Rendben akkor várlak holnap. És elköszönünk. 

Érdekes érzés kavarog bennem. Ne menj, ne menj hozzá, nem vár téged, nem akar. Jobb lesz ha inkább eltűnsz az életéből és akkor még talán van esélye annak a 10%-nak amit a coachod jósolt, hogy a tiéd lehet és rájön, hogy te kellesz neki. Ha most felmész és holnap ismét szex lesz a nagy beszélgetés vége, csak magad járatod le. Saját magad előtt is és előtte is, ha még van ennél lentebb, mert ugye tudja, hogy bármit és bármikor elér nálam. Menjek? Tűnjek el? Tiltsam le a Fb, skype profilt és pár hónap múlva, mikor már talán én is kiszeretek belőle keressem? És akkor működhet tovább a barátságunk, mert ő csak azt akarja....

Az lenne a lényeg, hogy én mit akarok. Tudom. De vonz.Most is. Tudom, hogy beszélget azexével, és írta neki, hogy tudna-e a társa lenni, és mit tenne meg érte, és tudnának e egymás mellett tisztelettel és szeretettel lenni? Tudom, hogy társkeresőkről is van egy csomó kapcsolata akikkel találkozik...Brüsszelben is láttam képeket egy csajjal. Nyilván beszélgetni lehet. Én is ezt tenném, ha külföldön ismerősbe futnék. A kérdés az, hogy ezekkel mi a cél vagy miért vannak. És hogy nekem miért mond mindég olyan dolgokat amelyek az a hosszabb távú gondolkodást sugallják? Miért nem mondja el ezeket a hódításokat, ha azok, ha barátnak tekint? Hol szerepelek az életében? Hova lett a lelkesedés, a sok kis apró gesztus közülünk? Miért veszett el, miért hagyta, hogy elvesszen? Miért kaptam még vasárnap hajnalban is, hogy utoljára a gyerekanyjával érzett ilyet a kezdetén. Mindég olyan mondatai vannak amelyektől képes vagyok falramászni, és sajnos komolyan venni. D

Szerencsére már gyógyulok én is kifelé belőle. MErt szentül hiszem egy ideje, hogy Ő betegség. MErt függök tőle. És ahogy ő mondta március elején, én sem akarok függeni senkitől....De mégis olyan szép együtt. És jó. Nagyon jó. Miért félünk mindketten a függéstől? MErt már többször égettük meg nagyon magunkat? Egymás tükörképei vagyunk talán? Miért nem megy az elengedés?

Még ezerszer átgondolom, hogy van-e értelme holnap átrágni a semmit. De valószínűleg ott fogok kikötni. A fenébe!! Totál hülye vagyok? Végére kell járnom....